Definify.com

Webster 1913 Edition


Fon

Fon

(fŏn)
,
Noun.
[Of Scand. origin; cf. Icel.
fāni
silly,
fāna
to act silly, Sw.
fåne
fool. Cf.
Fond
,
Adj.
]
A fool; an idiot.
[Obs.]
Chaucer.

Webster 1828 Edition


Fon

FON

,
Noun.
A fool; an idiot. Obs.

Definition 2024


főn

főn

See also: fon, Fon, fón, fòn, fōn, -fón, and Appendix:Variations of "fon"

Hungarian

Noun

főn (plural főnök)

  1. (weather) foehn (a warm dry wind blowing down the north sides of the Alps)
Declension
Inflection (stem in -ö-, front rounded harmony)
singular plural
nominative főn főnök
accusative főnt főnöket
dative főnnek főnöknek
instrumental főnnel főnökkel
causal-final főnért főnökért
translative főnné főnökké
terminative főnig főnökig
essive-formal főnként főnökként
essive-modal
inessive főnben főnökben
superessive főnön főnökön
adessive főnnél főnöknél
illative főnbe főnökbe
sublative főnre főnökre
allative főnhöz főnökhöz
elative főnből főnökből
delative főnről főnökről
ablative főntől főnöktől
Possessive forms of főn
possessor single possession multiple possessions
1st person sing. főnöm főnjeim
2nd person sing. főnöd főnjeid
3rd person sing. főnje főnjei
1st person plural főnünk főnjeink
2nd person plural főnötök főnjeitek
3rd person plural főnjük főnjeik
Synonyms

Etymology 2

+ -n

Noun

főn

  1. superessive singular of

References

  1. Tótfalusi István, Idegenszó-tár: Idegen szavak értelmező és etimológiai szótára. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2005, ISBN 963 7094 20 2